Utolsó bejegyzés

Azt hiszem elérkezett a pillanat, hogy a 7napnelkule blog utolsó bejegyzése megszülessen. Talán a firkálmány megszületése utáni óráknan, napokban a blogot is eltávolítom, de még utoljára kiírom magamból az érzéseket.

2017.05.08. A dátum, amikor elkezdőtött minden. A minden.
Reggel szakadó esőben csorogtunk le egy vidéki településre többen a cégtől, hogy egy szervezetnek karitatív módon segédkezhessünk. A csorogtunk le része autónként változó sebességet jelentett, mert emlékszem, hogy akkor vezettem a főnököm új autóját először és 170-ig jól szuperált az esőben. Hogy mennyi mindenről jut Ő az eszembe...szerette ahogy vezetek, nyugodt volt mellettem az autóban. Ha velem volt, egy alkalmat eltekintve, amikor nagyon ideges voltam, sosem vezettem idegesen sem céges autót, sem az Ő autóját.
Azóta sokat "vitáztunk" mosolyogva az ezután történteken. A saját emlékeimben úgy él, hogy már vidéken, a reggeli készülődéskor észrevettem, hogy figyel. Ezt mindig is cáfolta, de bennem él a tekintete.
Hamarosan kiderült, hogy Ő akkor már hónapok óta nem ivott alkoholt. Na ezzel indult számomra aznap egy "játék". "Játékként" aposztrofálom, de igazából azt hiszem flört, rajongás, ezek a szavak sokkal jobban illenek rá. Egész nap más sem volt a célom, mint hogy elérjem nála, hogy igyon velem. Erről sosem beszéltünk, de ennyi idő távlatából megvilágosodott bennem, hogy ez egyáltalán nem az ivásról szólt, hanem Róla. Inni tudtam volna bárkivel, de én Vele akartam, az Ő társaságát kerestem.
Különböző játékok végrehajtásáért cserébe fogadott velem, hogy ha ezt meg azt megcsinálom, akkor egy-egy teljesített játékért cserébe fog inni. Hát, a mai napig nem tenném meg azokat, amiket akkor, mivel a tériszonyomat sem előtte, sem utána nem sikerült igazából leküzdenem. Csak ezért a célért igen, hogy ezzel is keressem a társaságát.
Az este vége, mint minden jó csapatépítőnek - mert ezt a hozzáállást is tőle tanultam meg az évek folyamán, hogy a karitatív segítség, program is lehet csapatépítő jellegű- az lett, hogy tábortűz mellett sütögettünk, iszogattunk.
És ezen este éjjelén csókolóztunk először. Ott indult, egy kis bungalló szerű épület előterében, egy szobaajtó előtt.

Mostanában még a korábbiaknál is többször nézegetek olyan képeket, amiken Ő van rajta, esetleg együtt vagyunk rajta. Nagyon kevés kép készült sajnálatomra rólunk közösen, de erről a napról két közös képünk is megvan. Az egyik még napközben készült - a kép érdekessége, hogy azon a képen eredetileg egy harmadik kolléganőnk is rajta van, de Őt nagyon hamar levágtam róla már korábban-, a másik pedig este készült, amin átkarolva, viccelődve ülünk a tábortűz mellett.

Hogy mi van most 3 év elteltével? Leírhatatlan nagy űr.
Választási lehetőségem lett volna, mert napokkal ezelőtt beszéltünk és mondta, hogy Ő örülne neki, ha jó viszonyban maradnánk. Jelenleg én képtelen vagyok erre. Mielőtt kommunikáltunk majdnem belegebedtem, annyira hiányzott már, hogy akár pötyögjünk egymásnak néhány üzenetet, akár halljam a hangját. Igazából ennél sokkat több hiányzott, de úgy éreztem ez a minimális életbenmaradáshoz szükséges. Ez megtörtént és rájöttem, hogy ennél sokkal apróbb darabokban van a lelkem. Nem elég ez számomra. Akkor inkább a teljes ignorálás.

Ez elmúlt 3 év hullámvasút volt. Hajlamos vagyok csak a jó oldalát nézni, mert szeretem a mai napig, de reálisan voltak kifejezetten szörnyű részei annak, amiket egymással tettünk és amikkel öltük a másik lelkét. Pedig szerettük egymást. Szerettük...? Nagy nőcsábásznak gondol mindenki, de én magam sem gondoltam, hogy az elmúlt évek után azt ki tudnám mondani, hogy Ő volt életem nagy szerelme és ez az érzés a szerelem számomra.

A "sikersztori" 3 év elteltével lezárult.
Elvesztettem a szerelmet. De ami ennél is jobban fájó, hogy nem csak egy szerelmet vesztettem el ezzel, hanem az egyik legfontosabb, legmegértőbb, legérzőbb barátomat is. Aki rengetegszer végig hallgatta, ahogy Anyámról mesélek, akinek hamarosan lesz a 10 éves évfordulója, hogy elment. Hallgatott nővéremről, Bátyámékról, barátokról, munkahelyi jó és rossz élményekről, fociról, zenéről, versekről. Csak beszéljek, csak hallja a hangom és azt, ahogy mesélek. Elveszítetem lassan a hangját, az illatát. A tekintete ragyogása és arcán a mosolya görbülete is csak képekről tekint vissza rám. Ahogy emlékekként fognak élni bennem a helyszínek, ahol együtt jártunk, sőt, nem is kellett, hogy együtt legyünk ott, csak szóba jött közöttünk. Hogy ugyanúgy csak emlékem legyen róla, ha egy-egy sör márkát iszom vagy éppen csak egy gombóc vagy kenés fagylaltot kérek ki magmnak. Ennek mind vége.

Anyuka lesz. És nem a közös gyermekünket hordja a szíve alatt, akiről korábban oly' sokat beszélgettünk. Boldog lesz, igazán boldog Feleség, Anya!

Én pedig azt hiszem belehalok ebbe.

Szerettem, szeretem és szeretni is fogom.
Szeretlek!