Szorongás

Idejét nem tudom megmondani, hogy mikor teltek el így hetek - több hét-, hogy nem tudtunk egymásról. Pontosabban nem beszéltünk... Hiszen tudok Róla, hogy már hazaérkeztek a kirándulásról és a kirándulás alatt is csekkoltam az Instagramját egy közös ismerősünk segítségével. Ő bezzeg napra pontosan meg tudná mondani, hogy hány napja szabadult meg tőlem, ilyenekkel mindig képben van.

Elképesztő szorongás van a gyomromban. Hiába voltam a hétvégén csapatépítőn, hiába találkozgatok lánnyal, nullára tudja bármi elterelni a gondolataimat Róla és az érzéseim... hát azok már kettő éve Nála vannak, de talán most a legjobban. Megpusztulok. Érzem, hogy muszájból élem az életemet, de teljesen időpazarlásnak érzek mindent. Szívem szerint ölelném, rajzolnék a testére, csókolnám és nézném a mosolyt az arcán, szagolgatnám a bőre illatát. Azt gondolom, hogy lehet, hogy Ő is tudja mi ez az érzés és valami hasonlót érezhet a Férje mellett. Ha még szeret... az én érzéseimet azt mondatják, hogy szeret, de nem tudhatom. Csak indokok nélkül azt érzem, hogy én is örökké Őt fogom szívemből szeretni és Ő is engem.

Még mit érzek? Azt, hogy most totálisan biztos vagyok a gondolataiban és abban, hogy téved. Ő most az életét rátenné, hogy azért nem keresem, mert éppen van valakim és eszembe sem jut. Badarság... pontosan láttam, hogy mikor rakta rám vissza újra a tiltást Facebook-on és azóta is naponta tízmilliószor keresek rá az adatlapjára, nevére, képeire, amik megvannak nekem letöltve, mindenre, ami Ő. Teljesen egyszerű a magyarázatom arra, hogy miért nem keresem... Nagyon-nagyon sokszor mondtam el Neki, hogy egyetlen utat nem próbáltam meg a lehetőségeim közül annak irányába, hogy velem legyen végre. Mégpedig azt, hogy odaállok a Férje elé és színt vallok én, ha Ő nem mer. De ezt nem tehetem meg, mert Neki kellene annyira felelősségteljesnek és őszintének lennie a Férje és pláne saját maga irányába, hogy ezt megtegye és utána esélyt adjon Magának és a Férjének is egy új úton boldognak lenni. Ehelyett már az is lehet, hogy várandós. Hiszen az a nagy terv, hogy gyermeket hoz a világra, a Férjétől. Amibe belepusztulok, az biztos. Kicsit azt érzem, mint ami a "6:3 avagy játszd újra Tuti!" című magyar filmben volt, hogy megszületik valaki és valaki abban a pillanatban meghal majd.
Szóval amíg Ő járta a világot, sokat gondolkoztam és egyetlen egy dolgot nem próbáltam még meg az elmúlt 2 évben. Amit most csinálok... hogy könyörtelenül fáj a szívem, hiányzik, a tekintete, a hangja, a mosolya, hogy akár valami kreált indokkal is keressem... de nem teszem!!! Megpróbálom, hogy hadd múljon el, ha múlnia kell, hiszen szerinte mindig minden elmúlik. Megpróbálom, hátha nekem elmúlik, de jelek szerint távolabb vagyok ettől, mint Makó attól a bizonyos másik, távoli várostól.
A másik amiben bár nem hiszek benne, de reménykedek, hogy hiányozni fogok Neki. Hogy eszébe jut az a Férfi, akibe szerelmes (volt?). És végre eljutunk addig a pontig, hogy egymás elé állunk, megbeszéljük, hogy szerelmesek vagyunk egymásba, segítsünk egymásnak a régi életünket lezárni és az újat elkezdeni együtt.

Mert abban feltételek és kétségek nélkül, teljes szívemből hiszek, hogy ez egy örökké tartó szerelem közöttünk.