Több ezer kilométerre, távol egymástól

A bejegyzésem címe sajnos nem csak fizikai távollétet jelent.

Az elmúlt hónapok eseményei úgy hozták, hogy most egy Férjével és barátokkal való közös utazás miatt több ezer kilométerre van tőlem hetekig. Fizikailag. De annyira eltávolodott tőlem, hogy lelkileg is már.

Kusza-kavarc érzések vannak bennem ezzel kapcsolatban. A nyár folyamán még többször érezhettem a csókját. Voltak alkalmak, hogy a hév vitt el minket, volt, hogy bódultabb állapotban értük el egymást. Ez lecsengett, újra visszatért a valódi életébe és ismét háttérbe szorultam. 2 hete viszont még úgy nézett rám, mint amikor szívből szerelmes volt belém. Ismerem, láttam a tekintetében azt, amit én is érzek iránta már 2,5 éve...

Ismerem és Ő is ismer. Ez kulcsfontosságú a kapcsolatunkban. Sosem tudtam Neki értelmesen kifejezni, hogy miért bántom szavakkal, miért alkotok rossz véleményt az életéről, róla. Szerinte nem lehetek szerelmes belé, ha ilyeneket teszek. Most, hogy kb. 1 hete nem beszéltünk- megígértem Neki, hogy nem fogok belekavarni az utazásába és nem fogom keresni-, kialakult bennem erről egy kép. Mivel ismerem, pontosan tudom, hogy mi tud Neki nagyon fájni, mi az, ami eltereli a gondolatait a valóságról, a házasságáról, az életéről. Nem azért beszélek Vele csúnyán vagy teszek megjegyzéseket indokoltan vagy indokolatlanul a Férjére, a közös életükre, mert Őt bántani szeretném. Sosem szeretném Őt bántani direkt módon. Azért teszem ezeket, mert abból adódóan, hogy ismerem, tudom, hogy ezzel tudom magamat a gondolataiban tartani. Hiszek a szerelmünkben és hiszek abban, hogy enélkül is működne és gondolna rám, nem múlna el a szívéből a szerelem. De mégsem próbáltam meg ezt soha igazán, hogy mi történik, ha hetekig nem keresem, nem beszélünk és akár élményekkel teli módon, akár az unalmas hétköznapokban csak úgy éli az életét, de nélkülem!
Amit viszont biztosan tudok(!), hogy emiatt, hogy mindenkinél, talán még a Férjénél is jobban ismerem, ha belevágna velem a közös életbe, akkor ezt a sok-sok elpazarolt, bántó energiát tudnám arra fordítani, hogy boldog legyen. Mindennél és mindenkorinál is boldogabb. Hiszen ha valaki, akkor én tudom ezt is, hogyan tudnám boldoggá tenni, egy még csodálatosabb nővé.

Nagyon hiányzik. Tiltva voltam jó rég óta a közösségi oldalakon is. Ezt most valamiért feloldotta, így az biztos, hogy az eszében vagyok. Azt persze nem tudom, hogy a tiltás feloldása azért történt, mert valamit csekkolni akart rólam, velem kapcsolatban (kit lájkolok, milyen eseményen veszek részt stb.) vagy majd beállítja úgy, hogy lássak valami olyat az életéről, ami nekem nagyon fájni fog, de legalább feloldotta.

Nekem nem múlt el a hitem. Nagyon szeretem, a mai napig szerelmes vagyok belé és hiába alakul az életem, nem érezném feláldozásnak úgy alakítani, hogy boldognak lássam, Mellettem. Elképzelhetetlennek tartom Nélküle az életemet, hiába van most minden szempontból kontinensnyi távolságra.

Éjszaka arra keltem riadtam, hogy sírok... azt álmodtam, hogy a számomra két legfontosabb embert próbálom elérni álmomban. Kerestem telefonon, kerestem személyesen, kerestem e-mailben őket. Sem Édesanyámat nem értem el, sem Őt...
Pedig bármit megadnék azért, hogy mellettem legyen az a két nő, akit mindennél jobban szeretek. Brutális álom volt, jó eséllyel a következő napokban még a lelkem cipeli majd ezt a terhet, a gondolat terhét magával, talán még sosem volt ilyen nehéz álmom.

Hiányoznak...