Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó
Bejelentkezés
7napnelkule

Talán az utolsó sorok

FmL · 7 hónapja
Tegnap késő este még elmentem fodrászhoz. A fodrász egy jó barátom, így volt idő neki elmesélni a horvát túrát. Utána pedig egy baráti társasággal ültünk össze a Falumban egy rövid "Ki hogy van?" erejéig, megettünk két pizzát, aztán mindenki ment haza aludni.

Bár letelt a 7 nap, a tegnapi telefonbeszélgetésünk után nem gondoltam, hogy írnom kellene Neki ma. 

Ébredés után otthonról dolgoztam, aztán dél körül egy kollégámmal indultam vissza. Még a mellettünk lévő városban, az egyik kedvenc helyemen megebédeltünk, hazaúton pedig sokat beszélgettem Vele is. Ő is érzi rajtam, hogy nagyon a változás szélén állok, de nem mondtam Neki semmi érdemlegeset, hiszen még nem is tudom, hogyan lesz tovább.

Miután visszaértünk a Városba, az albérletbe, elaludtam. Jól esett egy kicsit pihenni, pihentetni az agyamat. Sokat kattogtam egész nap, hogy írjak-e Neki és ha igen, akkor mit. Ha írnék, hogy reagálna. Elhatároztam, hogy nem írok Neki, de délután valamikor felhívom. Így is tettem.

Szerettem volna elhívni csütörtökön beszélgetni. Valahol biztos szóba került volna a kettőnk helyzete is, de a munkahelyi ajánlataimról szerettem volna Vele beszélni és arról, hogy Neki mi a véleménye. Mi a véleménye szakmailag, mi a véleménye emberileg. Hogy milyen hatással lehetne bármelyik opció a kettőnk viszonyára. Ő nem hajlandó velem találkozni. Sőt, oda lyukadtunk ki, hogy szinte még tegnaphoz képest is jobban utál, napról napra. Hiába mondok Neki bármit, Ő nem hallja meg. Képtelen felfogni és elfogadni, hogy bármekkorát hibáztam a múltban, szeretem Őt. Az elmúlt jó pár hónapban Ő volt a legfontosabb egyértelműen. Amíg bárkivel flörtöltem vagy töltöttem időt, senkiért nem léptem volna kapcsolatba. Vele azonnal. Egyszerűen nem érti meg, hogy amíg valakivel pl. találkoztam, az nem jelentett sokat, de ha Vele tölthettem egy délutánt, egy éjszakát vagy csak egyszerűen beszélgethettem Vele, akkor az nekem a Reményt jelentette. Ha egy szóval is mondta volna, hogy velem szeretne lenni, de segítsek Neki ebben és legyek Mellette, tartsak ki Mellette a nehéz időszakokban is - ehhez ott kellett volna hagyni a Párját-, akkor megtettem volna. Egy szó nélkül költöztem volna a Városnak abba a részébe, amiről oly' sokat beszéltünk és amit megszerettetett velem is. Ahol el tudtam volna képzelni a közös életünket, család alapítást, kislányt. Ehelyett ismét elkezdte sorolni a Neki fájó pontokat, hogy én végig hazudtam Neki szerinte. Ez így sosem volt igaz. Hazudtam Neki, így van. De nem folyamatosan, hiszen nagyon szerettem. Ha hazudtam is, akkor sem azért, mert Őt bántani akartam. Sosem akartam bántani semmivel, mióta tudtam, hogy mit jelent számomra. Hangoztatja, hogy abban az időszakban is hazudtam Neki, amikor már nem volt tétje... Hogy ne lett volna tétje? Vele szerettem volna lenni! Hogy ne éreztem volna úgy, hogy van tétje és még nincs vége, amikor tudtam, hogy szeret? Ha beszélgetett velem minden nap, egész napokat? Ha találkozott velem? Ha velem töltött még 3 hete, a két ünnep között 2 éjszakát? Egy szerelmes ember a fentieket mindenhogy láthatja, de úgy nem, hogy nincsen tétje már a helyzetnek. Felhánytorgatta, hogy milyen stílusban beszéltem Vele korábban. Akár korábban, hetekkel, hónapokkal ezelőtt. Azt nem érti, hogy szeretem, az biztos... Tettem megállapításokat a kapcsolatára, mert úgy gondolom, hogy Rajta kívül ember nincsen a bolygón, aki az elmúlt 8-9 hónap fényében házasodni szeretne majd. Róla a kapcsolatában való viselkedéséről alkottam véleményt. Emberileg, nőként megszerettem. Hiszen ezért akarok Vele lenni. Nekem Ő volt az a hangszer, ami egy utcazenésznek a kedvence. Amit szeret, akkor is, ha elszakad a húrja. A zenész is újrahúrozza ilyenkor a kedvenc hangszerét, a nem annyira fontost lehet eladja, kidobja. És a kedvenc hangszer hangját hallja a zenész is a legszebbnek. Akárcsak ahogy én is az Ő lelkét, szívét, testét szerettem a legjobban. 

Nem tudom hogyan lesz a tovább. Ő azt hangoztatja, hogy gyűlöl és ez nem múlik, erősödik és egy normális szava nincsen rólam. Mint aki kimosatta a gondolatait és így elfelejt minden szépet, amit ugyancsak megéltünk. Neki azok nem jelentenek semmit, a rossz dolgoknak viszont súlya van. Hosszú távon nem lát más megoldást, minthogy valamelyikünk elmegy a cégtől. Lehet szerencséje lesz és összejön Neki vagy nekem egy olyan pozíció végre, ami ezt megoldja. Az szemében... Mert nekem ettől nem múlnak el az érzéseim és nem vagyok hajlandó úgy állni hozzá, ahogy Ő hozzám. Nem vagyok hajlandó kierőszakolni magamból a felejtést azzal, hogy minden rossznak gondolom. Mint ahogy most Ő teszi. Ő teszi velem, akit szeret. Még mindig szeret. Ha nem szeretne, nem olvasgatta volna újra és újra vissza az elmúlt hónapok üzeneteit, nem gondolna rám. Bár arra őszintén kíváncsi vagyok, hogy a jó üzeneteket is visszaolvasta-e az elmúlt egy héten vagy megint csak a rossz dolgokra volt hajlandó koncentrálni.

Tehát nem lett happy end a 7 nap vége. Pedig a happy end részemről nem az lett volna - dehogynem, de nem ezt vártam-, hogy azt mondja, hogy hiányzom és velem akar lenni. Hanem az, hogy lenyugszik, elfogadja a bocsánatkérésemet, elfogadja, hogy szeretem és megpróbálunk akár kevesebb kommunikációval is normális, jó viszonyt ápolni. Mert ez lenne a legkevesebb két olyan embertől, akik szeretik egymást, csak az élethelyzet miatt nem próbálják meg együtt. Lehet fogni arra, hogy nem próbálja meg velem, hogy hazudtam Neki. De sosem akarta megpróbálni velem, korábban sem. Sem akkor, amikor még nem szerettem, se utána, miután tudta és éreztettem Vele, hogy szeretem és szeretném boldoggá tenni. Indokokat kreál, hogy ne kelljen megváltoztatnia az életét, amit eltervezett. Ő mindig tervezős volt, szereti a rendet, ha minden meg van tervezve az utolsó pillanatig. Sosem volt spontán, ezt többször elmondta.
Azt hiszem ezt szerette meg bennem, hogy én viszont spontán vagyok és velem nem a tervek szerint mentek kezdetben a dolgok. Érdekessé váltam, kíváncsivá tettem ezzel. Még ha bántottam is ezzel néha, de a szeretetet is megkapta egy idő után. És ugyanez lett a vesztem is. Megijedt, hogy ez a spontán, de csapodár gyerek egyszer csak beleszeretett és a kezdeti elutasítások után szerelmet vall Neki, gyertyafényes vacsorával, halk zenével várja, kimegy elé kora hajnalban akkor is, amikor nem megy be dolgozni. Idővel zavarta, hogy közeledik az esküvője időpontja, de egy ilyen ember van az életében. Aki eleinte nem foglalkozott Vele. Aztán igen. Aki nem szerette. Aztán igen. Aki érzelemmentes volt. Aztán érzelmes. Aki távol volt Tőle. Aztán hirtelen közel. Akiről mindig azt gondolta, hogy nem akar majd Vele lenni. Aztán egyszer csak fordult a kocka és a fiú nem egy délutánt akart Vele tölteni, hanem egy életet. Ez nem illett bele az élete terveibe, ijesztővé vált, sőt, zavaróvá. Indokok kellettek, hogy ez miért nem jó. Ezért kellett felerősítenie magában a rossz érzéseket és teljesen elnyomni a csodákat, amiket megéltünk együtt. Tény, hogy sok rossz volt -nekem is-, ezt nem kérdőjelezem meg. De volt ellenpólus. Ha olyan szemmel is végig nézi az elmúlt hónapokat, hogy mi lett volna, mi lenne, ha nem lenne kapcsolata és kizárólag rám koncentrálna és én is rá, akkor tudja, hogy hosszú távon az egekben tudnám tartani, mert olyan érzelmes vagyok, amitől végtelen boldogságot érezne. Ezt nem akarja. Ezért az érzésért nem mer kockáztatni, inkább marad abban a helyzetben helyette, amibe belekerült.

Szinte komikus, de Ő még ezzel is adott nekem, hogy nem beszéltünk egy hétig. Bár a versírást miatta hagytam abba egyelőre nem meghatározott ideig, de a blog írást megszerettem. Sosem szántam igazán időt rá, hogy leüljek és szánjak időt átgondolni a napomat, hogy számot vessek. A blog írás erre megtanított. Ezért is csináltam ezt a mappát, "A 7. nap után"-t. Lehet, hogy még ezt is fogom folytatni valamikor. Életem történetének legboldogabb sorai lennének, ha tényleges happy endről írhatnék majd valaha. Viszont addig is, kezdek egy új blogot. Egyet a mindennapjaimról, egyfajta "naplóként". A címet már tudom is. Nézelődni is fogok, lehet, hogy fizetős blog oldalon lesz a helye, hogy még igényesebbre meg tudjam csinálni, hátha sokáig fog tartani a lendületem.

Zárszóként annyit tudok mondani, de ezt jó szívvel: Mindennél jobb érzés volt halk zenét hallgatva az ujjaimmal szívet rajzolni a testére, énekelni Neki, a fülébe suttogni közben, hogy "Szeretlek!", átkarolni a testét és mellette, az Ő illatát érezve nyugovóra térni egy érzelmes szeretkezés után. Azt hiszem, a tökéletes szót valami ilyesmiről mintázhatták. Nekem ez a szinonimája. 





Megjegyzést csak bejelentkezett blogolok tagok írhatnak!
Jeletkezz be a blogodban, vagy készíts te is egy blogot a blogolok.hu-n!