Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó
Bejelentkezés
7napnelkule

Pár órányi boldogság, pár órányi újjászületés

FmL · 1 hete
A "Közös meeting, összeveszés és a folytatás..." írásom azzal fejeztem be, hogy elmegyek meccsre a Legjobb Barátommal. Ez így is történt. Mennyei NB2, kiesési rangadó. Számunkra nem volt ismeretlen az érzés, mert bár járunk rendszeresen válogatott és NB1-es meccsekre is, korábban jártunk megyei szintű meccsekre is és fociztam is megyei szinten elég sokáig. Hát a hangulat hasonló volt, parádés, másra vasárnap délután nincs is szüksége egy baráti társaságnak.

A Vele kapcsolatos történetemet ott hagytam abba, hogy megkerestem a városban és beszélt az autóba. Amint beszállt, már egyből ment a zrika, hogy akkor hova megyünk, mondja-e a címet a másik nőhöz. Tűrtem, kinevettem és elkezdtem vakon, össze-vissza keringeni a városban. Teljesen céltalan voltam, a 'tervem' kizárólag annyi volt, hogy Vele lehessek, beszélgethessünk, abban pedig bíztam, hogy idővel normális, értelmes dolgokról is tudunk. A nagy kacskaringózás vége az lett, hogy bár nem álltunk meg a vízparton bámulni a város éjszakai fényeit, az albérletem előtt parkoltunk le. Nem akart bemenni a lakásba, de hideg is volt, mosdóra is kellett már mennünk és hát voltunk már itt sokszor, miért ne mentünk volna be, miért egy autóban beszélgettünk volna.

Mire hazaértünk olyan érzésem volt, hogy sokkal nyugodtabbak voltunk mindketten. És mi általában ha nyugodtak vagyunk egymás társaságában, akkor boldogok is. Lehet hogy csak addig a pár percig, óráig, amit együtt töltünk, de addig megáll az idő és minden rendben van. A békességtől megnyíltunk egymásnak és sok sérelmet átbeszéltünk, jobban megértettük egymást. Ilyenkor én is jobban megértem Őt és Ő is engem. Az este folyamán többször meglepődött azt hiszem rajtam. A csillagjegyeket ismerem és abban valamelyest hiszek, hogy a csillagjegyek befolyásolják két ember kapcsolatát. Ennél mélyebben viszont a "kuruzslásban" nem hittem soha. Sem családfaállítókban, sem pszichológusokban, sem kártyavetőkben, sem egyéb misztikumokban, amiknek a jelentős százaléka véleményem szerint biznisz-szemléletű és a kereskedelmi szolgáltatás nyújtáshoz jobban ért, meg a marketinghez, mint az életekhez. Ennek ellenére most én is olyan embert fogok felkeresni, aki valamiféle misztikum. Plusz hallgatok olyan zenét, 'beszédet', ami a szerelemről és a szerelem elengedéséről szól. Több dolgot felsoroltam Neki, amire szerintem nem is gondolt, hogy nekem ilyenek egyáltalán eszembe jutnak valaha. 
Beszélgettünk és a nyugalom átment érzelgősségbe a szó legjobb, legszebb értelmében. Megöleltük egymást, megsimítottuk egymást. Nem volt testiség, csak érzelmi egybeforrás. Olyan pillanat, amikor bár testileg is már kívánod a másikat, ez annyira sokadrendű érzés a szerelem mellett, hogy nem érdekel, ha nem folytatódik az életed, mert ebben a pillanatban megállítanád. Megállítottam volna ismét. Mint eddig bármikor, amikor így Vele lehettem és szerethettem. Hosszú percek után már a száját akartam megpuszilni, amikor jelezte, hogy most kell ezt abbahagynunk és induljunk - megígértem Neki, hogy hazaviszem-. Így is történt... azaz így is történt addig a pontig, hogy elindultunk, felöltözött, de aztán az ajtóban már nem bírtunk magunkkal és egymásnak estünk. Ezt nem részletezném, pedig oldalakon keresztül tudnám. Annyival fejezném ki és írnám le, hogy: beteljesülés, csoda, tökéletesség, szerelem.

Már elég késő volt, talán 2 óra magassága éjszaka. Elvittem haza, ahogy ígértem. Közben is beszélgettünk, sztorizgattam- ahogy szoktam általában-. Pokolian hiányzott már ez, hogy így, szabadon, önfeledten, veszekedés nélkül beszélgethessünk.
Egyértelmű, hogy mindkettőnk számára meglepő volt, hogy az egész délutános veszekedés és egymás öldöklése után normálissá tudtuk viszonylag hamar változtatni a hangulatot és szeretkeztünk egy felemelőt, viszont a számára nagyobb meglepetést talán hazaúton sikerült elérnem. Megálltunk egy piros lámpánál és elhagyta a számat az, hogy nagyon szívesen mennék most abba a lakásba, ahol januárban lakott. 
Itt még nem igazán értette, hogy miért mondom ezt, hogyan jutott az eszembe egyáltalán ez. 

Másnap is kommunikáltunk, hála a jó égnek normálisan. Aztán hazamentem vidékre. Volt, hogy írásban, volt, hogy telefonon, de kommunikáltunk. Nyugalomban, ami számomra még mindig fenntartotta és fenntartja a boldogság érzését. Szerettem volna elérni, hogy találkozzunk még a hétvégén, de a józan eszére hallgatott és emiatt nem találkoztunk. Nem haragszom rá ezért, valahol meg is értem - persze ezer indokot fel tudtam hozni és úgy gondolom erős, jó érveket, hogy miért nem értem meg-, de elfogadtam végül a döntését. 

Tegnap este az utolsó üzenete ezzel volt kapcsolatos, hogy csodálkozott, hogy emlékeztem a konkrét címre gyakorlatilag, ahol januárban találkoztunk. Ez normális emberre nézve nem lenne annyira meglepő, de rólam közismert, hogy üres a memóriám, mint egy kilyuggatott tejeszacskó. 
Aztán leírtam, hogy miért emlékszem rá: mert nekem az a lakás volt az, amire úgy tekintettem, mint a jövőnk kezdetének kis titkos záloga. Egy hely, ami nem az enyém, nem az Övé, pláne nem az Övüké. Hanem titkos, kicsit a kettőnké. Egy zug, ahol el lehet indítani a közös jövőnket, ahol kettesben tudunk lenni, ahol tudunk tervezni, ahol tudjuk szeretni egymást. 

A város millió pontján eszembe jut, sőt nem csak a városban, hanem bármerre járok már. Ha nem voltunk ott valahol együtt, akkor azért, mert szeretném, hogy majd legyünk. De az a lakás, helyszín, hangulat örökre megmarad bennem.

Ahogy az is, hogy szeretem Őt. 

Ma már egy szót sem beszéltünk. Azt hiszem ma mindkettőnk emészti az elmúlt napok történéseit. Bízom benne, hogy normalizálódik a helyzetünk, a kommunikációnk egymás irányába. Sokkal többet érdemlünk, mint hogy bántsuk egymást. Szeretjük egymást, szívből, ez újra bebizonyosodott 2 év elteltével újra... nem akarom bántani. 

Hiszek magunkban, a boldogságunkban, a szerelmünk erejében.
Csak pár órányi boldogságot kaphattam újra, de úgy érzem újjászülettem... még akkor is, ha lehet, sőt szinte biztos, hogy sokadszor is a lelki halálom következik. Akkor is megérte!

Hm. A most megosztott zenéről jut eszembe, ezt lehet el sem mondtam Neki annak kapcsán, hogy mennyi fura dolgot csinálok az elmúlt hetekben, hónapokban, amit korábban nem. Rengeteget klasszikus és komoly zenét hallgatok. Oké, nem ez a Bocelli feldolgozás a legjobb példa, de sosem gondoltam magamról, hogy hazajövök és Chopint és Mozartot fogok hallgatni. És mégis... Változtam az elmúlt 2 évben és előnyömre. Csak legyen olyan kegyes az élet, hogy ezt Ő tapasztalhassa és Mellette teljesedhessek ki, hiszen Ő mutatott nekem egy olyan utat a változás felé, amitől jobbá váltam. Ezt Neki köszönhetem!


Megjegyzést csak bejelentkezett blogolok tagok írhatnak!
Jeletkezz be a blogodban, vagy készíts te is egy blogot a blogolok.hu-n!