Izgalmas napok

Nem is tudom mit írjak az elmúlt másfél napról, annyi minden történt.

Az indulás után hamar neki láttunk a söröknek és whiskyknek. Ennek megfelelően már a határ előtt elértük a célértéket, de nem volt viselkedési probléma, felnőtt módjára viselkedtünk.

Miután leértünk, átvettük a jegyeket a csarnokban. Jó helyen lévő csarnokról van szó, közvetlenül a Dráva partjára építették. Maga a város nem túl bájos, kb. 50 ezres lélekszámmal bír és leginkább Várpalotához vagy Székesfehérvárhoz tudom hasonlítani, a belvárosi része kicsit egri beütéssel. Ez utóbbi szép, de a város nagy része felejthető.

A jegyek átvétele után megkerestük a szállást. Jót derültünk, mert kiszálláskor belefutottunk egy falubeli idősebb társaságba, akik ugyanott szálltak meg, ahol mi. Kis szálloda volt, nem túl sok szobával. Folytattuk az iszogatást, persze már a sofőrünk is beszállt. Megvacsoráztunk, összekészülődtünk és taxival elmentünk a meccsekre.

A csarnoknak nagyon jó hangulata volt. Rengeteg magyar volt, de meglepően sok dán szurkoló is elkísérte az északi csapatot. Az első meccs a cseh-spanyol volt, az lecsengett. Mindenkinek inkább ráhangolódás volt a magyar-dán előtt. A sör nem volt olcsó, de hát rendezvény lévén várható is volt.
Nem volt elég, hogy ismerősökkel találkoztunk a szálláson, a csarnokban a mögöttünk két kolléga ült és további egy másik kollégával találkoztam a félidőben a mosdóban is.

A magyar-dán meccsre már felfokozott hangulatban voltunk. A Himnuszt énekelni és hallgatni libabőrös élmény volt, a meccset pedig teli torokból szurkoltuk végig. Sajnos az eredmény nem nekünk kedvezett, mert védések nélkül, kapusteljesítmény nélkül nem lehet megverni a világ egyik legjobb válogatottját.
A meccs utánra nem hívtunk taxit, így gyalog indultunk el. Ez elég nehézkesnek tűnt, mert fogalmunk nem volt merre kell menni. Menet közben kitaláltuk, hogy le lehetne ugrani egy késő esti vonattal Zágrábba bulizni. Hát, így utólag áldom az eget, hogy ehhez nem voltunk eléggé megindulva...

A szállásra visszaérve fél óra alatt -miközben megittunk újabb 1-2 kört és beszélgettünk az egyik Barátok Köztös szereplővel- elhatároztuk, hogy bemegyünk a városba gyalog. Adunk magunknak negyed órát, ha találunk kocsmát vagy szórakozóhelyet maradunk, ha nem, akkor hazamegyünk aludni. Találtunk...

Röpke 5 perc sétára megtaláltunk egy diszkót. Nem tudom, hogy a többi magyar hova ment bulizni, mert itt rajtunk kívül még egy társaságnyi dán volt, mindenki más horvát. A buli elsőosztályú volt. Sokan voltak, de nem volt tömegnyomor. A férfi-nő arány nem a Magyarországon megszokott 80-20% volt, hanem 60-40%. Ami ezeknél is sokkal jobban meglepett, az a zene volt. Nem az európai populáris diszkó zenék szóltak -1-2 szám kivételével-, hanem horvát diszkó zenék, amiket a helyen rajtunk és a dánokon kívül mindenki végig énekelt. Mi is megállás nélkül táncoltunk és iszogattunk, hatalmas buliba csöppentünk. El is határoztam, hogy valahogy rá fogok keresni a horvát zenékre, mert nagyon megtetszettek. Egy dolog volt furcsa, rossz. Náluk még lehet bent dohányozni. Ettől nagyon elszoktam, nem is hiányzott, rendesen émelyegtem a füsttől.

A fekete leves fél 1 körül kezdődött. A társaságunk egyik tagja fél 1-re nagyon részeg volt, már dölöngélt. Többször neki dőlt, neki esett a mögötte táncoló lánynak és fiúnak. Először többször szólt neki érte a lány, utána a srác is. Egyértelműen az én barátom volt a hibás, a horvátok nem keresték a balhét. Sokadszor néztem ezt végig, amikor odamentem szólni a barátomnak, hogy figyeljen jobban oda vagy menjen arrébb, de addigra már nem értett a szóból. A horvát srác tudott angolul, megbeszéltük, hogy nem lesz probléma, elviszem a barátomat onnan és elnézést kérünk. Ezt 2-szer megbeszéltem Vele, harmadszor már jelezte, hogy végtelenül unja a folyamatos lökdösést, szólni fog a biztonságiaknak. Megpróbáltam a barátomat belátásra bírni, de annyira részeg volt, hogy esélytelen volt. A horvát srác nem hazudott, pár perc múlva jött hozzám a nagy darab kopasz biztonságis arc, hogy kezdjek valamit a barátunkkal, különben baj lesz. Normális volt, mert utána a másik barátunknak is elmondta ugyanezt, tehát nem azt várta, hogy egyből problémázhasson. Ekkor már ordibáltam a barátommal, hogy húzzon a kabátjáért, mert nem szeretnénk egy horvát diszkóban verekedni, ahol semmi esélyünk. Felvette a kabátját, eltűnt. Azt hittük kiment, így mi is felvettük a kabátunkat, kimentünk. Nem volt kint... amikor elindultunk vissza érte, a biztonsági őr már cibálta ki és ordibált vele, hogy takarodjon haza, különben nagyobb gond lesz. Nem mondom, hogy könnyen tudtuk megértetni a barátunkkal, hogy ennél nagyobb problémát, mint hogy kidobtak minket a helyről nem kellene elérni, de nagy nehezen rábírtam hogy menjünk haza.

Az éjszaka szörnyen telt. Amíg én elmentem zuhanyozni fél 3 körül, a szobatársam elaludt. Ettől a ponttól kezdve pedig reggel 10-ig megállás nélkül horkolt. Ilyet én még nem is láttam... rendben van, ha horkol valaki, de hogy tud valaki több órán keresztül teljes hangerővel horkolni? Nem volt túl pihentető. Reggel jött a keserédes-vicces folytatása is ennek. Csörgött a telefonján az ébresztő a feje mellet. Amire nem kelt fel... Átsétáltam az ágy túloldalára, kinyomtam szundira - nem tudtam hogy kell kikapcsolni-. Visszasétáltam, lefeküdtem. Ha jól emlékszem 6-7-szer játszottam el ezt a kört 5 percenként. Ekkor meguntam és lementem reggelizni, ahol pedig a Szeged edzőjével találkoztunk.

Nem sokkal utána mindenki felébredt, összeszedtük magunkat és még bementünk sétálni egyet a belvárosba. A belvárosi rész, mint már írtam is hasonlít Egerhez. Kis utcácskák, még a karácsonyi vásár is működött, azt mondjuk már nem értettem így január közepén. Rengeteg fenyőfa és egy szép, parkos területen lévő vár volt, amit megnéztünk. Utána bevásárlás a hazaútra és indultunk is haza.

Jött a mai napi fekete leves... Ugyebár a gyógysör gyógyító hatásáról nem kell írnom, mindenki ismeri. Annyi baj van vele, hogy ha még félrészegen iszod meg, akkor nem gyógysör, hanem visszaesel tőle a tegnap esti delíriumba.
Valószínűleg ennek hatására történt, hogy odaértünk a határ horvát oldalára, kb. 5 másodpercet vártunk és az anyós ülésről az egyik barátom- akit tegnap kidobtak a helyről- átnyúlt és rányomott a dudára. Itt elhangzott mind a hármunk szájából -elnézést a stílusért- a "Hülye vagy baszd meg!", a "Miért pont a horvát határőrökkel kell baszakodni?" és az "Elmebeteg vagy, most rábasztunk".
Természetesen a horvát határőr egyből kijött, kérdezte, hogy mégis mi a problémánk és ahogy gondoltuk, félre is állított minket. A sofőrünk kiadta az iratokat, több percnyi csend. Egyből végig futott a fejünkön, hogy bár több óra telt el, mióta a sofőrünk nem ivott, de nem biztos, hogy nulla értéket fog mutatni a szonda, ha meg kell fújnia...
A határőr pár perc elteltével szólt valamit. Úgy értettük, hogy oda kell állnunk vissza az ablakhoz. A sofőrünk az egész helyzet miatt ideges volt, kicsit tolatni akart, de nem vette észre a tükörből, hogy ott a sorompó mögötte. Neki tolattunk...
Ez már szinte tragikomikus volt. A határőrnek itt már elborult az agya, ordibált velünk, elkérte a sofőr jogosítványát és a kocsi papírjait is. Több perc beszélgetés után továbbengedett, de nem tudjuk, hogy lesz-e következménye. Többször elhangzott az 1000 kuna, de ott helyben nem fizettünk, csekket nem tudjuk, hogy kapunk-e. A megvesztegetés egyszer már Szerbiában bejött pár éve, itt ezek után nem volt arcunk próbálkozni.

Az út hátralévő részében az idióta barátunkkal akartuk megértetni, hogy vannak helyzetek, amikor igencsak vissza kellene fognia magát. Aztán hazaértünk.

Már itthonról, az ágyamból írok. Elég fáradtan. De összességében egy izgalmas, jó túra volt! Hiányzott már egy ilyen az életemből!

Egész reggeltől azon kattogom a fentiek ellenére, hogy írjak-e Neki! Mert eljött a születésnapjának a napja... Még nem írtam, próbálom tartani magam. Azon is gondolkoztam, hogy felhívom. Nem tudom mi lenne a jó megoldás. Ő hétfőn azt mondta, hogy a karácsonyát és a szilveszterét elrontottam azzal, hogy írtam, a születésnapját nem akarja, hogy elrontsam. Viszont amilyen szeszélyes, ha nem írok, akkor lehet ez fog rosszul esni Neki, esetleg ezt fogom visszahallani, hogy nekem eszembe sem jutott vagy annyira nem vagyok emberséges, hogy írjak Neki a születésnapján. Nem tudom mi lenne a jó megoldás. Holnap megkapja a bort, de azt csak holnap... Ráadásul nem is biztos, hogy leesik Neki, hogy én általam lesz odacsempészve a bor az asztalára.

Instán látom, hogy jól telik a hétvégéje, volt otthon a szüleinél is. Gondolom a Párjával. Sőt, gondolom ma délután kettesben is ünnepelni fognak. Pedig ősszel már azt hittem, hogy ezt a születésnapját már velem fogja ünnepelni. Hogy tőlem kaphat majd olyan ajándékot, amit csak szeretne...