Felesleges próbálkozások

Töprengek rajta, de nem tudom eldönteni, hogy kitartónak gondolom vagy a világ legőrültebb emberének. Ezt sokszor felvetettem Neki is. Kitartó a Férje mellett, aki egy jó ember, ez nem vita tárgya. Viszont olyan ember mellett tart ki, aki Őt nem teszi boldoggá. Fontosak egymásnak, szeretik egymást, de az egysíkúság elvitte az Életüket. Nem kötötte le Őt a Férje megfelelően, ezért keveredhettem bele az életébe. Fennhangon hangoztatta, hogy ez az "én faktorom"... Hogy lenne az "én faktorom", amikor az elején Ő szeretett belém? Később lehet azzá vált, de az esküvő előtt hónapokkal nem én voltam a főszereplő.
Szóval kitartó vagy őrült. Hogy miért? Mert képtelen vagyok elhinni, hogy ezt valaki évekig bírja egy ember mellett, amit most én érzek.

Szeretem Őt, ahogy Ő is szeretett engem. Vele akartam lenni, ahogy a szíve mélyén Ő is, de nem tett értem. Ha 2-3 évig próbálkozol valakinél, akiből csak néhány alkalommal pár órát kapsz és nem látod azt, hogy Ő Veled akarna lenni, akkor úgy gondolom nem megvetendő reakció, ha nyitsz más felé és örülsz neki, hogy foglalkoznak Veled és Te is meghallgatod a másik problémáját. Beleugrok egy kapcsolatba és ugyanoda lyukadok ki pár hét alatt, mint körülbelül egy éve ilyenkor. Hogy bűntudatom van, emészt az Ő hiánya, a napom minden átkozott pillanatában Rá gondolok. Hogy sajnos csak veregetem a saját vállamat, ha arra gondolok, hogy hányszor elmondtam Neki, hogy bárkit bármikor elhagynék azért, hogy Vele lehessek, mert biztos voltam és vagyok is benne, hogy senki más mellett nem leszek majd boldog. Hogy szinte bárki tudna nekem az időtöltésem lenni, de az messze van attól a boldogságtól, amit Mellette éreztem. Elvitte a szívemet, megtanított szerelmesnek lenni, csak minden mondat végére odarakott egy DE szócskát, ami a házassága. Amit Ő nem akar elengedni. Élhetem az élemet, lehet mellettem bárki, soha nem leszek boldog, pláne úgy, hogy ugyanott tartok, mint 2 évvel ezelőtt... Elalvás előtt Rá gondolok, hiába fekszik mellettem valaki esetleg, reggel az első gondolatom, hogy megnézem a képeimet a telefonban Róla, majd napközben ezerszámra írom be mindenféle keresőbe a nevét, várva a csodára, hátha valami új impulzus ér róla.

Ő most dühös rám. Féktelenül dühös. Csalódott. És ugyanaz maradt nekem, mint az elmúlt években... A felesleges próbálkozások. Ami már nevetségessé tesz, hiszen akkor is feleslegesen próbálkozom, ha más van az oldalamon, mert úgy érzem tényleg az oldalamon van maximum, de nem bennem. Ha azért teszek, hogy Ő legyen velem, aki aztán tényleg a legmélyebb érzéseimig Bennem tud lenni és szerettem, ha bennem van, akkor újra csak feleslegesen próbálkozom, mert Ő nem akar velem lenni.
Nélküle nincsen megoldás, amit még az életemben megtapasztalhatok. Az Ő döntése, az Ő elhatározása nélkül nincsen. Ahogy Neki is sok idő lesz engem elfelejteni és fenntartani a gyűlöletét, mert pontosan tudja a szíve mélyén, hogy szeretem, mindennél és mindenkinél jobban szeretem és Ő is jobban szeret, mint azt az embert, aki mellett álomra hajtja a fejét és akivel családot fog alapítani, megölve ezzel a közös álmunkat, a közös kislányunkról.




Szerelem és felesleges próbálkozások...